Gyakran ismételt Kérdések
A STREAM felirattal ellátott anyagok a félévben aktuális tantárgyakból (például tavasziban Gazdmatek, ősziben Statisztika és valszám) indított felkészítőket jelölik. Itt az első közvetítés élőben megy, amit élőben tudsz követni online, és élőben tudsz kérdezni a chaten keresztül, ezt élőben STREAM-eljük a honlapon keresztül, ezért ez a neve. Utána ezt a közvetítést vissza tudod nézni a Zh időszak végig, habár a neve STREAM marad, hogy meg tudd különböztetni a többi kategóriától.
A VIDEO felirattal ellátott anyagok a félévben NEM INDULÓ és/vagy keresztféléves tárgyak anyagait jelölik, illetve ezzel a megjelöléssel kerülnek fel a félévben megtartott STREAM videók egyben, vizsgaidőszakban. Itt az adott tantárgy 1. és 2. zh felkészítő anyagait nézheted vissza. A különbség annyi, hogy itt nincs élő chat tehát kérdezni maximum e-mail útján tudsz, és az anyag kicsit „régebbi” (előző féléves maximum, de gyakran csak pár hónapos), tehát itt nem tudjuk a naprakészséget biztosítani, azonban ez az adott szorgalmi és/vagy időszak végéig megtekinthető bármennyiszer.
A HIBRID felirattal ellátott felkészítő mindent takar amit a STREAM, azonban az első X jelentkezőnek (ez az eseményben mindig fel van tűntetve) lehetősége van az előadáson élőben részt venni az adott facebook eseményben megjelölt helyszínen. A HIBRID-re való jelentkezéskor a megjegyzés rovatban mindenképpen tüntesd fel, hogy személyesen vagy online szeretnél részt venni a felkészítőn, mert a megjegyzés nélküli jelentkezéseket automatikusan online-nak tekintjük, és így megeshet, hogy nem lesz helyed a helyszínen.
Az adott félévben aktuális tantárgyakból megfelelő létszám (minimum 12 fő) esetén STREAM-et indítunk, az 1. illetve a 2.zh anyagából külön-külön. A STREAM ideje alatt a teljes Zh anyagát átvesszük, képernyő megosztással látod az előre elkészített PPT-ben levezetett elméletet és feladatokat. Kapsz összefoglaló anyagokat és plusz gyakorló feladatokat. A STREAM ideje alatt egy chat ablakban tudsz kérdezni is az oktatótól, aki egy 30mp-es technikai csúszást követően ezt megkapja és válaszolni tud a feltett kérdésedre az anyaggal kapcsolatban.
A STREAM alatt 1-2 alkalommal 15 perces szünetet tartunk (a közvetítés nem áll meg) ami alatt tudsz kicsit pihenni mentálisan. A STREAM vége után a rendszer az anyagot visszanézhető videóvá konvertálja (5-30p alatt) amit a STREAM után bármikor bárhonnan, bármennyiszer visszanézhetsz, amíg tart a hozzáférésed. A videót utólag amennyiben gépen nyitod meg (ezt javasoljuk mindig), a klaviatúra navigációs gombjaival tudsz előre vagy vissza léptetni 5-10mp-eket.
Ha esetleg lemaradtál a STREAM időpontjáról, akkor se aggódj, ezt a visszanézhető anyagot te is visszanézheted, ha vásárolsz hozzáférést (ebben az esetben sajnos nem tudsz élőben kérdezni, ezért érdemes nem lemaradni). A STREAM az adott Zh időszak végéig nézhető vissza, a vásárolt hozzáférés ezután automatikusan véget ér.
Az aktuálisan induló STREAM-ek időpontjait és részletes leírásait a Facebook oldalunkon az események között megtalálhatod bármikor: https://www.facebook.com/Matekfelkeszitok/events
Előfordulhat, hogy a keresztféléves tárgyakból vagy létszám hiány miatt nem indítunk STREAM-et, azonban mindig elérhetőek az előző félévben STREAM formájában megtartott ZH felkészítők egyben, egy VIDEO formájában (mind az 1.zh mind a 2.zh anyaga egyben). A hozzárendelés/befizetés napjától kezdve egészen az adott félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig hozzáférhetsz ehhez a VIDEÓ-hoz, illetve bárhonnan bármikor bármennyiszer újra nézheted. A videót utólag amennyiben gépen nyitod meg (ezt javasoljuk mindig), a klaviatúra navigációs gombjaival tudsz előre vagy vissza léptetni 5-10mp-eket. Ha a Videók anyagában elhangzottakkal kapcsolatban további kérdéseid lennének vedd fel az adott felkészítőt tartó oktatónkkal a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Bánréti Ottó: ottósegíts@matekfelkeszitok.hu
Sipos Péter: sipisegits@matekfelkeszitok.hu
Rendek Csaba: csabisegits@matekfelkeszitok.hu
Az aktuálisan elérhető VIDEO-k és részletes leírásait a Facebook oldalunkon az események között megtalálhatjátok bármikor: https://www.facebook.com/Matekfelkeszitok/events
A HIBRID megjelölés mindent magában foglal amit a STREAM (lásd GYIK.2.). A HIBRID annyival több, hogy itt az első X jelentkezőnek (a mennyiség fel van tüntetve az adott facebook eseményben) lehetősége van a közvetítés helyszínén részt venni az előadáson, és ott személyesen kérdezni. A HIBRID-re való jelentkezésnél mindig jelöld meg megjegyzésben, hogy személyesen vagy online szeretnél részt venni a felkészítésen, mert a személyes helyek limitáltak, és a megjegyzés nélküli jelentkezéseket automatikusan onlinenak regisztráljuk.
Az érettségi felkészítőknél két csomag közül tudsz választani melyek segítségével fél évre (6 hónapra) illetve örökre (befizetés/hozzárendelés napjától a honlap működésének befejeztéig) kapsz teljes hozzáférést a közel 30 órányi video anyaghoz amik a honlapunkon vannak. Ez idő alatt a videókat bármikor bármennyiszer bárhonnan visszanézheted, megállíthatod, újra indíthatod. Jelenleg a honlapon 2012-2023-as évek érettségi feladatsorai vannak kidolgozva PPT előadás formájában. Ha komolyabb elakadásod van a videók anyagával kapcsolatban az ottosegits@matekfelkeszitok.hu címen kérhetsz további segítséget a videókban elhangzottak értelmezéséhez.
Igen. A közvetítés után a videók bármikor bármennyiszer visszanézhető. A STREAM és a HIBRID az adott Zh hét végéig, a VIDEÓ-k az adott félév szorgalmi időszaka végéig érhetőek el.
Ha esetleg lemaradtál a STREAM időpontjáról, akkor se aggódj, ezt a visszanézhető anyagot te is visszanézheted, ha vásárolsz hozzáférést (ebben az esetben sajnos nem tudsz élőben kérdezni, ezért érdemes nem lemaradni).
Az általunk feltöltött anyagoknál csak akkor tudod használni a youtubenál megszokott előre és vissza tekerési funkciókat, ha a videót gépen nyitod meg teljes képernyőn (ez javasoljuk amúgy is) ilyenkor a navigációs gombokkal (kurzor nyilak) tudsz 5-10 másodperceket léptetni. Sajnos a mobil felületen megszokott koppintásos tekerés nem lehetséges, és jelen állás szerint nem is lesz megoldható.
A honlapon az induló felkészítők színes, a nem induló felkészítők fekete fehér képpel vannak jelölve, de az aktuálisan induló STREAM-ek és VIDEÓK időpontjait és részletes leírásait a Facebook oldalunkon az események között megtalálhatod bármikor: https://www.facebook.com/Matekfelkeszitok/events
A befizetett anyagokhoz hozzáférni MINDIG MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT az EGYETEM –> KVIK/KKK –> Adott tantárgy neve útvonalon tudsz, a profilodban nem fogod megtalálni a videókat külön, CSAKIS EZEN AZ ÚTVONALON.
Az egyetemi fül alatt jelenleg csak a BGE (Budapesti Gazdasági Egyetem rövidítése) diákjait tudjuk fogadni a Zh specifikus felkészítőkkel, és onnan is ez a két kar, akiknek anyagot biztosítunk. Ne aggódj rajta, ők értik ez minek a rövidítése. Nem a BGE-re jársz, de kellene nektek is felkészítő? Vedd fel velünk a kapcsolatot az ottosegits@matekfelkeszitok.hu címen és kitaláljuk mit lehet tenni.
A Kvikes és külkeres anyag több ponton is eltérhet egymástól, illetve az egyik több anyagot tartalmazhat, mint a másik, így fontos, hogy a saját karodnak megfelelő oldalt válaszd ki a másik lehet csak 70-80%-ban fedi majd le a Zh-dat/Vizsgádat.
Fizetni jelenleg 3 módszerrel tudsz. SIMPLEPAY segítségével bankkártyával, REVOLUT segítségével, vagy KÖZVETLEN BANKI ÁTUTALÁSSAL. Az utóbbi két esetben a jelentkezésedet manuálisan kell feldolgoznunk beérkezési sorrendben, ami maximum 24 órát vesz igénybe, kérjük ez idő alatt légy türelemmel, az idő leteltével biztosan hozzá fogsz férni az anyaghoz.
A honlappal, a jelentkezéssel, vagy bármilyen más technikai gonddal a segitseg@matekfelkeszitok.hu címre tudsz írni, ahol amint tud, az admin válaszol és megoldja a problémát. Felkészítők ideje alatt folyamatosan jelen vagyunk a túloldalon, azon kívül igénybe vehet némi időt a válaszadás.
A videót tartó oktatónak. Őket a következő címeken éred el:
Bánréti Ottó: ottósegíts@matekfelkeszitok.hu
Sipos Péter: sipisegits@matekfelkeszitok.hu
Rendek Csaba: csabisegits@matekfelkeszitok.hu
Ha nem látod a Stream-et kérlek ellenőrizd az alábbiakat
- Be vagy jelentkezve (ha nem vagy bejelentkezve nem fogod látni a STREAM-et)
- Biztosan a megfelelő helyen keresed a STREAM-et (Egyetem fül > KVIK vagy KKK > Tantárgy)
- A rendelésnél jól adtad meg az e-mail címedet (a regisztrált és a rendelésnél megadott mailcím eltérése esetén a rendszer nem tud automatikusan hozzárendelni az anyaghoz)
- A STREAM kihirdetett időpontja már elmúlt (Ha pl szombat 10:00-ra van meghirdetve a STREAM akkor szombat 9:45-ig normális, ha nem látsz semmilyen megtekinthető anyagot)
- A STREAM vége után már eltelt legalább fél óra (körülbelül 5-30 percre van szüksége a rendszernek, hogy az élőben közvetített anyagot visszanézhető videóvá konvertálja, kérjük ezen idő alatt légy türelemmel, a visszanézhető videó meg fog jelenni)
- A Revolutos/utalásos befizetésed után eltelt legalább 24 óra (A Revolutos és utalásos fizetéseket manuálisan dolgozzuk fel beérkezési sorrendben így egy maximum 24 órás várakozási idővel számolnod kell mielőtt hozzárendelünk az adott anyaghoz. Mivel felkészítő megtartása közben nem tudunk hozzárendelni az adott felkészítőhöz, így ha Revoluttal vagy utalással szeretnéd rendezni a felkészítőt, javasoljuk ne hagyd az utolsó pillanatra. Ha nem szeretnél várni használd a SimplePay-t ami automatikusan hozzárendel az adott tárgyhoz.)
Ha a fentiek közül egyik sem a probléma forrása kérlek írj a segitseg@matekfelkeszitok.hu címre. A felkészítő ideje alatt adminisztrátorunk folyamatosan válaszol a beérkező üzenetekre, egyéb időpontban ez némi időbe tellik, de legfeljebb 24 órán belül válaszolunk.
Sajnos a STREAM-ek élő közvetítésként futnak, ha nem az elejéről csatlakozol be, nem tudod visszatekerni, erre csak a STREAM vége után a felkerülő videóban lesz lehetőséged. Érdemes nem lemaradni a kezdésről. Minden STREAM-et 5-10 perces visszaszámlálással kezdünk, hogy biztosan rá tudjatok kattintani a videóra kezdésig.
Sajnos nem. A Zh-k időpontja, de legalábbis a hét, amin a legtöbb diák írja (mert előfordulhat, hogy egységesen egy egész évfolyamnak előrébb hozzák az időpontot a hivatalos tanév rendben foglalt dátumhoz képest) fix. A STREAM-eket ehhez igazítjuk, így a videók addig tekinthetőek meg, mint a többségnek – ahogy ez a facebook események leírásában is szerepel. Természetesen, ha előre jelzed az aggályaidat igyekszünk olyan rugalmasak lenni amennyire lehet, de ha a hivatalos Zh hét véget ért, és a videók lekerültek utólag már nem tudunk neked külön hosszabbítani.
Ha nem látod a VIIDEO-t kérlek ellenőrizd az alábbiakat
- Be vagy jelentkezve (ha nem vagy bejelentkezve nem fogod látni a VIDEO-kat)
- Biztosan a megfelelő helyen keresed a VIDEO-t (Egyetem fül > KVIK vagy KKK > Tantárgy)
- A rendelésnél jól adtad meg az e-mail címedet (a regisztrált és a rendelésnél megadott mailcím eltérése esetén a rendszer nem tud automatikusan hozzárendelni az anyaghoz)
- A Revolutos/utalásos befizetésed után eltelt legalább 24 óra (A Revolutos és utalásos fizetéseket manuálisan dolgozzuk fel beérkezési sorrendben így egy maximum 24 órás várakozási idővel számolnod kell mielőtt hozzárendelünk az adott anyaghoz. Mivel felkészítő megtartása közben nem tudunk hozzárendelni az adott felkészítőhöz így, ha Revoluttal vagy utalással szeretnéd rendezni a felkészítőt, javasoljuk ne hagyd az utolsó pillanatra. Ha nem szeretnél várni használd a SimplePay-t ami automatikusan hozzárendel az adott tárgyhoz.)
Ha a fentiek közül egyik sem a probléma forrása kérlek írj a segitseg@matekfelkeszitok.hu címre. A felkészítő ideje alatt adminisztrátorunk folyamatosan válaszol a beérkező üzenetekre, egyéb időpontban ez némi időbe tellik, de legfeljebb 24 órán belül válaszolunk.
Minden VIDEO anyag tartalmazza az előző félévben megtartott felkészítőket, így a lehető legaktuálisabbak. Gyakran VIDEO megjelöléssel kerülnek fel vizsga időszakban a vizsgakurzusra jelentkező hallgatóknak azok a STREAM-ek egyben amiken az adott félévben a nappalis hallgatók vettek részt, ebben az esetben alig pár hetesek. Kereszt féléves tárgyakból aktuális felkészítőt nem tartunk, azokból mindig csak az előző félévben leadott anyagok érhetőek el egyben.
A rendszer az e-mail címek egyeztetése alapján tudja hozzárendelni a regisztrált fiókokhoz a befizetéseket. Ha nem azonos mailcímet adsz meg a rendelésnél, a rendszer nem fog tudni hozzárendelni az adott anyaghoz, így kérjük erre nagyon ügyelj.
Sehol. A felkészítőnek nincs linkje, minden felkészítő minden esetben a honlapon található meg az Egytem –> KVIK vagy KKK –> megfelelő tantárgy kiválasztása után
Tanáraink magántanárként is dolgoznak, több tucat egyetemmel és karral volt már dolgunk, így a legtöbb felmerülő problémára találunk megoldást. Egy kérdést mindenképpen megér, ha más nem, mi tudjuk ki segíthet. Írj mindenképpen az ottosegits@matekfelkeszitok.hu címre és kitalálunk valamit!
A sorozatos visszaélések miatt be kellett vezetnünk, hogy a honlapra egy felhasználó egyszerre csak egy eszközről tud bejelentkezni. Ha szeretnél mobilról bejelentkezni, ahhoz kérlek jelentkezz ki a laptopodról/számítógépedről és fordítva. Ha problémád akadna azzal hogy melyik eszközről vagy bejelentkezve, vagy nem tudod elérni az eszközt amin bejelentkezve maradtál írj a segitseg@matekfelkeszitok.hu címre egy „jelentkeztess ki” tárgyú üzenetet a regisztrált mailcímedről és mi kijelentkeztetünk manuálisan, így már be fogsz tudni jelentkezni a kívánt eszközödről. Ez a korlátozás csak a felkészítők megtekinthetőségi ideje alatt érvényes (a stream kezdetétől, a zh időszak végéig) Elnézéseteket kérjük az esetleges kellemetlenségek miatt.
A felkészítő anyagok megvételével az anyagokhoz való hozzáférést veszed meg egy időkeret figyelembevételével, nem pedig a digitális anyagot magát. Ez az időkeret érettségi felkészítők esetén fél év vagy örökké (csomagtól függően) Zh felkészítők esetében a Zh időszak végéig (adott hét péntek 24:00), vizsga felkészítők esetében a vizsga időszak végéig (adott hét péntek 24:00). Ám ahogyan semmi más sem, ez sem tart örökké, a hozzáférésed egy idő után lejár. Miért jár le, ha egyszer már megvettem? Hiszen, ha veszek egy cipőt a boltban, az se jár le… Nos, a válasz az, hogy de igen az is lejár, elkopik, elhasználódik és hiába mész vissza a boltba 5 év után, hogy kérem én fizettem ezért a cipőért és nézzék, most szét van esve, adjanak helyette egy újat – nem fognak. Ahogyan a koncert jegyed is csak az adott koncertre szól, az online színházjegyet is csak bizonyos időszakban egyszer indíthatod el, ha akkor nem használtad ki teljesen, már nem nézheted meg újra …stb. Most persze mondhatod, hogy a netes tartalom nem kopik el. Hajjaj, de még mennyire. Egy netes tartalomra ezer meg ezer veszély leselkedik, amikre nekünk mind figyelni kell. Ahhoz, hogy Te bármikor, amikor csak épp kedved tartja, megnézhesd azokat a tananyagokat, amikre előfizettél, nekünk folyamatosan dolgoznunk kell, működtetni kell a szervert, karbantartani a weboldalt, javítani a hibákat. Vagyis az a pénz, amit kifizetsz egy tananyagért éppen annyi időre van kiszámolva, amekkora időre előfizetsz rá nem pedig örök életre. Ezeket a határidőket mind a honlapon mind az események leírásaiban pontosan feltüntetjük, ugyanúgy ahogy az ÁSZF-ben is megtalálod és elfogadod a befizetéskor, hogy ne zsákba macskát kelljen vásárolnod.
Az elírás jogát fenntartjuk 🙂 Ha hibát észlelsz, kérünk, feltétlenül írj a segitseg@matekfelkeszitok.hu címre, és amint tudjuk, javítjuk a hibát.